Mindannyian hordozunk magunkban konfliktusokat, sérelmeket, csalódásokat és fájdalmas emlékeket. Vannak közöttük olyanok, amelyekre pontosan emlékszünk, és olyanok is, amelyek már régen a múlt ködébe vesztek. Mégis előfordulhat, hogy valamilyen formában tovább hatnak ránk: meghatározzák, hogyan gondolkodunk önmagunkról, hogyan kapcsolódunk másokhoz, mitől félünk, mire vágyunk, és hogyan reagálunk bizonyos élethelyzetekben.
Egy régi sérülés nem feltétlenül jelenik meg úgy, hogy naponta gondolunk arra, ami történt. Sokkal inkább a reakcióinkban, érzéseinkben és visszatérő viselkedési mintáinkban lehet jelen.
- Lehet, hogy egy apró kritika is aránytalanul fájdalmasan érint.
- Lehet, hogy nehezen mondasz nemet, mert félsz attól, hogy csalódást okozol.
- Lehet, hogy állandóan bizonyítani szeretnél.
- Vagy éppen ellenkezőleg: inkább visszahúzódsz, amikor valaki közel kerül hozzád.
És talán felteszed magadnak a kérdést:
„Miért reagálok mindig így?”
A múlt gyakran beleszól a jelenbe
Gyermekkorunkban és későbbi életünk során számos olyan tapasztalat ér bennünket, amely alakítja az önmagunkról és a világról kialakított képünket. Ha például valakit rendszeresen kritizáltak, könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy „nem vagyok elég jó”. Ha gyakran kellett alkalmazkodnia másokhoz, megtanulhatta, hogy a saját szükségletei kevésbé fontosak. Ha valakit elutasítottak, elhanyagoltak vagy kiszámíthatatlan kapcsolatban élt, később különösen érzékennyé válhat az elutasítás jeleire. Ezekből idővel belső meggyőződések és viselkedési minták alakulhatnak ki. Nem feltétlenül tudatosan. Egyszerűen csak azt vesszük észre, hogy bizonyos helyzetekben mindig ugyanúgy reagálunk.
Ugyanaz a félelem.
Ugyanaz a vita.
Ugyanaz a menekülés.
Ugyanaz a bizonytalanság.
Ugyanaz az érzés: „velem valami baj van”.
Pedig lehet, hogy nem velünk van baj. Lehet, hogy egy régi történet próbál továbbra is megoldást találni bennünk.
Amikor az érzelmeket inkább elnyomjuk
Sokunk számára természetes megküzdési stratégia, hogy amikor valami fáj, megpróbáljuk félretenni.
„Nem számít.”
„Már régen történt.”
„Túl kell lépnem rajta.”
„Másnak sokkal nehezebb.”
„Nem akarok vele foglalkozni.”
Ezek a mondatok rövid távon akár segíthetnek is abban, hogy működőképesek maradjunk egy nehéz élethelyzetben. Hosszú távon azonban érdemes megvizsgálni, valóban feldolgoztuk-e azt, ami történt, vagy csupán megtanultunk együtt élni vele. Az elnyomás ugyanis nem ugyanaz, mint a feldolgozás. A feldolgozás során lehetőségünk van arra, hogy felismerjük és megértsük az érzéseinket, kapcsolatot teremtsünk a szükségleteinkkel, és új jelentést adjunk a történteknek. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell változtatnunk a múltat. A múltat nem tudjuk megváltoztatni. A múlt jelentéséhez és a hozzá kapcsolódó érzéseinkhez való viszonyunk azonban változhat.
Miért ismétlődnek bizonyos élethelyzetek?
Talán veled is előfordult már, hogy azt érezted:
„Ez már megint ugyanaz.”
Másik ember.
Másik munkahely.
Másik kapcsolat.
Másik élethelyzet.
Mégis ugyanaz az érzés.
A pszichológia többek között a kötődési minták, a tanult viselkedések, a megküzdési stratégiák és a sémák fogalmával is vizsgálja, hogyan befolyásolhatják korábbi tapasztalataink a jelenlegi működésünket. Amit gyermekkorunkban megtanultunk a szeretetről, biztonságról, konfliktusról vagy önmagunk értékéről, azt később könnyen természetesnek tekinthetjük. Még akkor is, ha már nem szolgál bennünket. Ezért az önismeret egyik fontos kérdése lehet:
„Amit most gondolok magamról és a világról, az valóban a jelenlegi valóságom, vagy egy régi tapasztalatból hozott következtetés?”
Ez a kérdés néha egészen új perspektívát nyithat.
A testünk jelzéseire is érdemes figyelni
Az érzelmi állapotunk és a testi működésünk szorosan összefügg. A tartós stressz például hatással lehet az alvásra, az energiaszintre, az izomfeszültségre és számos testi folyamatra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden testi betegség mögött lelki trauma áll.
A testi tüneteket mindig komolyan kell venni, és szükség esetén orvosi kivizsgálás szükséges.
Ugyanakkor a testi jelzések mellett feltehetjük magunknak azt a kérdést is:
Hogyan vagyok most lelkileg?
Mit viselek túl régóta?
Van-e olyan érzés, amelynek nem adtam még teret?
Van-e valami az életemben, amit már régóta szeretnék megváltoztatni?
Ezek a kérdések nem helyettesítik az orvosi vagy pszichológiai segítséget, de fontos lépést jelenthetnek az önmagunkra való odafigyelésben.
A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel
A régi sérelmek elengedésének egyik fontos része lehet a megbocsátás. De mit is jelent valójában megbocsátani? Nem feltétlenül azt, hogy azt mondjuk:
„Ami történt, rendben volt.”
És nem is azt, hogy el kell felejtenünk. A megbocsátás inkább annak a lehetőségét hordozhatja, hogy ne a régi sérelem határozza meg tovább az életünket. Megengedhetjük magunknak a haragot, a szomorúságot, a csalódottságot. Megérthetjük, hogy mi történt bennünk akkor, és mire lett volna szükségünk. És egyszer talán eljuthatunk oda, hogy már nem ugyanazzal a fájdalommal tekintünk vissza.
Lehet másképp is
Az önismereti munka nem arról szól, hogy hibát keresünk önmagunkban. Éppen ellenkezőleg. Arról szól, hogy egyre jobban megértjük:
Miért lettem ilyen?
Miért reagálok így?
Mire van szükségem valójában?
Mit cipelek még mindig magammal a múltból?
És mit szeretnék végre letenni?
A változás gyakran nem egyik napról a másikra történik. Ahogy a sérülések és minták is hosszú idő alatt alakulhatnak ki, a velük való munka is időt, türelmet és önmagunk felé forduló figyelmet igényel. A Belső Utazás módszere is erre a befelé figyelésre, az érzésekkel való kapcsolódásra és a mélyebb önismeretre helyezi a hangsúlyt. Talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy „Miért történt ez velem?” Hanem egy idő után az is lehet:
„Mit szeretnék kezdeni azzal, ami történt?”
Mert a múltad része lehet annak, aki vagy. De nem feltétlenül kell, hogy meghatározza azt is, akivé válni szeretnél.
Ha szeretnéd jobban megérteni a benned működő régi mintákat, szeretettel várlak egy ingyenes beszélgetésre, ahol megismerkedhetsz a Belső Utazás módszerével.
Engedd el a rossz érzéseket
Alakítsuk együtt azokat a technikákat, amelyek segítenek elviselni a rossz érzéseket. Nem elnyomjuk az érzéseket, és nem zúdítjuk másokra őket, hanem belső munkával átéljük, majd elengedjük őket.
Tapasztald meg az átélés utáni valódi elengedés fantasztikus felszabadító erejét!